A Balaton környékét már az őskőkorban is lakták. Ennek legkorábbi bizonyítékai az északi parton, Lovas környékén 1951-ben talált különféle csonteszközök, amelyeket festékanyagok (vörös agyagból kinyert porfesték vélhetően barlangrajzokhoz és különböző rítusokhoz) kitermelésére, bányászására használhattak. Az először kb. 35-45 ezer évesnek (más forrásban 80.000 évesnek) vélt leletekről később kiderült ugyan, hogy "csak" kb. 11.750 évesek, de így is még mindig az őskőkorban, a pattintott kőkorszakban járunk.
A későbbi korszakok, az újabb kőkorszak, a rézkor, a bronzkor és a vaskor emberi tevékenységének nyomai is mind-mind megtalálhatóak a környéken (agyag-, réz- és bronzedények, bronz és vas fegyverek, ékszerek stb.).
A rézkorból származó leletekből sok minden kiolvasható; hogy éltek a Balaton mindkét partján földműveléssel, állattartással foglalkozó népcsoportok, hogy már akkor megjelent a hamvasztásos temetkezés, hogy a kor embere földbe vájt lakógödrökben lakhatott, vagy hogy már ismerték a szövés-fonás mesterségét is.
A bronzkor (i.e. II. évezred) a Dunántúlon is a fémek szerepének növekedését hozza. Az egyre fokozódó arányú bányászat, a jobban megmunkálható ötvözetek egyre szélesebb körű használata lassanként a (csere-)kereskedelem, a mesterségek és a magántulajdon kialakulásához ill. megerősödéséhez, végső soron az ősközösségek felbomlásához vezet. A korabeli leletek élénkülő emberi jelenlétre, különböző fegyveresen terjeszkedő népcsoportok mozgására utalnak. A korszak vége felé megjelennek a földvárak, és a tihanyi félszigeten feltárt, első településre utaló tárgyi emlékek is ekkoriak.
Az i.e. I. évezredben, a korai vaskorban tovább erősödnek a környékbeli harcok. A kelet felől érkező lovasnomád népek, és a nyugatról jövő, már vas fegyverekkel küzdő csoportok vívják a csatáikat egymással és a helyiekkel. Ezt támasztják alá a - különféle használati tárgyakon és ékszereken kívül - nagyrészt fegyverekből álló korabeli leletek mellett az ekkorra már jelentékeny számban, főként hegyeken épülő földvárak máig látható maradványai. Az egyik legjelentősebb ezek közül a tihanyi Óvár megmaradt, a hajdani várat védő sáncrendszere.
Ebben az időszakban, az i.e. IV. század környékén érik el a Balaton környékét a nyugatról érkező kelták, és foglalják el előbb az északi, majd a déli partot. Az egészen Kis-Ázsiáig nyomuló törzsek hadi sikereihez bizonyosan hozzájárultak a bronzból készülteknél jóval hatékonyabb vasfegyverek. De nem csak a fegyvereiket, a földművelés eszközeit már szintén vasból készítik, ezüstpénzt használnak, és ők hozzák el a Dunántúlra a korongozott agyagedények készítésének tudományát is.
.jpg)
Hódításaik során számos néppel kerültek kapcsolatba; találkozhattak - épp a Dunántúl környékén - az illírek legészakibb nemzetségével, a pannonokkal, harcoltak a dákokkal, a germánokkal, de a görögökkel és a rómaiakkal is. Itteni történetüknek az utóbbiak érkezése vetett véget.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönjük a hozzászólást!