A templomról magáról írásos emlékek a XVII. század előttről nem ismertek, így az építésének pontos idejét sem tudjuk. A legtöbb helytörténeti leírás középkori, XIII. századi építmény romjaként írja le a Rossztemplomot. Egy 2000-es régészeti kutatás rácáfol erre; bár a feltárások során a felszín alatt a szentélynél és az északi falnál is találtak középkorinak vélt falmaradványokat, Koppány András szerint a műemlék jelenlegi formájában inkább koraújkori (ez kb. a XV. századot jelentheti, de pontosabb kormeghatározást nem ad a kutatás). Ettől függetlenül - bizonyára a korábbi források nyomán - még ma is középkori romként hivatkoznak rá szinte mindenhol.
Az alábbi, szükségképpen hiányos lista így - főleg, ami a korai időszakot illeti - a Rossztemplom helyének ill. környékének tulajdonosait veszi sorra, nem feltétlenül a konkrét építményét. Egyes nevek írásmódja következetlennek tűnhet majd, ennek okairól itt írunk.
XII. század
A terület ebben az időben valószínűleg az Atyusz nemzetségé.
"A Kál-völgyben és környékén már a XII. századra több várjobbágyi nemzetség jutott jelentős magánvagyonhoz. Kezdetben ezek a várjobbágyi (később nemesi) családok—nemzetségek adományoztak birtokokat a Kál-völgyben az egyháznak... Ez az adományozási folyamat — kezdetben lassan, majd egyre növekvő formában — a XII. század első évtizedeiben indult meg... A várjobbágyi eredetű Ogiuz- (más néven Atyusz) nemzetség — melynek nemzetségi központja a közeli Hegyesd várában volt — volt az első adományozó."
XIII. század
1221-ből ismerünk egy iratot, melyben az Atyusz nemzetségből való Saul comes végrendelkezett az almádi monostor javára, csobánci szőlőjét adományozva az egyháznak. Egy 1255-ből származó ítéletlevél tanúsága szerint ekkoriban a keszii királyi udvarnokok és a diszeli nemesek osztoznak a környék területein.
"A Csobánc nevű hegy az említett keszii udvarnokokhoz tartozik, kivéve a gyakran megnevezett diszeli nemesek már régen telepített szőlőit és azt a kőépületet, amelyet ugyanazon a hegyen megkezdtek és amelyet a már említett nemesek örökké birtokolnak."
Csobánc vára 1272-ben már biztosan áll, és bár pontosan nem tudjuk mióta, de a XIII. század végétől 1669-ig az itáliai származású Rátót nembéli Gyulaffy család és örökösei birtokolják a várat és a környező területeket (az Árpád-korban a Rátótok közül többen erdélyi vajdák, királyi udvarbírók, ispánok vagy főpohárnokok).
1300.: Rátóti Gyulaffy Demeter
A vár első ismert tulajdonosa Gyulaffy Demeter (Gyula fia Demeter). 1300-ból és későbbről származó iratok egyaránt arról tanúskodnak, hogy a jómódú nemesember egyéb erényei mellett igen "kellemetlen" alak lehetett.
Egy 1329-es oklevél tettestársaival fizettetné meg az együtt okozott károkat, mert Demeter ekkor bizonyára már nem él. Nem akármilyen bűnlajstrom ez (Google fordítás latinról):
"...minden ok, sérülés, kár, kellemetlenség, faluégetés, birtokpusztítás, haláleset vagy emberölés, végtagcsonkítás, templomrombolás és minden más hatalmi cselekmény vagy gonosztett miatt, amelyet ugyanazon püspök úr ellen Gyula fiai Demeter és Gyula, Balduin fia Lőrinc, ugyanazon Lőrinc fiai János és László bármilyen módon elkövettek, egészen a mai napig..."
1407 előtt: Gál nemes
Róla egy 1407-ben kelt, János veszprémi püspöknek címzett oklevélben olvashatunk. Az iratból kiderül, hogy miután ez a Gál nevű nemes - akiről többet nem tudunk - a királlyal szembeni hűtlensége miatt elveszíti csobáncszegi birtokát (amely a Rossztemplom környékén lehetett, de hogy a birtok és Csobáncszeg hol volt, vagy hol nem akkoriban, arról itt elmélkedünk hosszasan), azt Zsigmond a Gersei Pethő (Pető) családnak adományozza. (A család feje ekkor Gersei Péter, azaz Pető, az ő keresztneve szilárdul családnévvé az idők során.) A várról ez időből nincs adatunk, de Csobáncszeg tulajdonosa tehát
1407 környékén: Gersei János
1491 előtt: Rátóti Gyulaffy László
Működéséről keveset tudni. Felesége az a Gersei Pethő Katalin, aki férje halála után fiukkal, Jánossal* marad a várban. Bizonyos Berekszói Hagymási Miklós 1491 januárjában Katalin fivérét, Gersei Pethő Jánost a csobánci várba hívja tanácskozásra. Egy 1491. július 22-i oklevél már arról szól, hogy
"Rátóti Gyulafi László özvegye és fia János, Leánfalvi Ágoston somlai várnagyot nyugtatják, hogy Csobáncz várát Kinizsi Pál temesi gróf beleegyezésével Gersei Pető Jánosnak átadta."
* Az imént idézett oklevél eredeti latin szövegében - legalábbis a Zala vármegye történetét feldolgozó, 1890-es kiadású oklevéltár második kötetében lévő szövegmásolat szerint (640. oldal) - Stephanus, vagyis István szerepel, miközben az irat magyar összefoglalójában még ugyanezen oldalon Jánost írnak a szerkesztők (Nagy Imre, Véghely Dezső és Nagy Gyula - mi arra gyanakszunk, hogy a magyarítás során történt tévedés, nem a latin szöveg másolásakor, de biztosak természetesen nem vagyunk ebben...). Ennek megfelelően, bár jellemzően János olvasható a későbbi munkákban, de érthető módon István neve is feltűnik olykor, sőt, olyan forrást is találtunk (Hangodi László könyve idézi a Balatonvidék húsvéti mellékletét 1901-ből), ahol Istvánt és Lászlót nevezik meg, mint Gersei Pethő Katalin és Rátóti Gyulaffy László gyermekeit; itt Jánosról szó sincs...
Mindenesetre a vár birtokosa
1491 táján: Gersei Pető János
Róla - is - keveset tudunk; Gersei Pethő Katalin testvére, tagja annak a bárói csoportnak, amely uralkodása kezdetén II. Ulászlót a farkashídi egyezmény aláírására bírja. A királyi udvarban szolgál, az ország bárói és zászlósurai közé tartozik.
Aztán egyes helytörténeti leírások 1528-ban az imént említett Gyulaffy Jánost, Rátóti Gyulaffy László "fiát" tekintik Csobánc várurának (..."Hogy meddig maradt Csobánc vára gersei Pethő János kezén, nem tudjuk, valószínű, hogy Gyulaffy János nagykorúságának idejéig."...), sőt, tudni vélik azt is, hogy a vár mellett nemcsak a hegy lábánál lévő jobbágyfalu, Gyula-Keszi ura, de birtokolja Raposka, Lad, Tomaj településeket is Zalában, és Somogyban is vannak érdekeltségei. Mindez azonban valószínűleg a fentebb leírtakból adódó tévedés; a család tagjai ekkorra valóban jelentős területekkel rendelkeznek, de közülük a Csobánc birtokosa
1550 előtt: Gyulaffy István
Gersei Pethő Katalin "igazi" fia. A XV-XVI. század fordulóján viszonylagos jómódban élő köznemesi család feje 1507-ben királyi hivatalt visz; királyi táblai ülnök. Az 1540-es évektől a családot már közvetlenül érinti a törökök dunántúli előrenyomulása; elveszítik somogyi birtokaikat, és a zalai területeik sincsenek biztonságban a folyamatos támadások és dúlások következtében. Tíz gyermeke születik, egyikük a később országos ismertséget szerző Gyulaffy László.
kb. 1550-től 1568 végéig: Gyulaffy László
A magyar Achillesként is ismert László kétségtelenül bátor, sőt vakmerő vitéz, bajvívó és várkapitány. Csobánccal az ő idejében sem bír az ellenség. Országszerte nagyra becsülik a török elleni hősies kiállása és számos nyertes párviadala miatt, ami a törökök szemében is rettegett vezérré teszi. Ám a híres honvédőnek volt egy másik arca is. A folyamatos végvári harcokat Bécs alig-alig finanszírozza, így a katonák "kénytelenek" rablásból, fosztogatásból előteremteni vagy kiegészíteni a zsoldjukat. A hatalmaskodásból, a sokszor indokolatlan és kegyetlen túlkapásokból, amelyeknek a környékbeli falvak lakói látják kárát, Gyulaffy László is tevékenyen kiveszi a részét. Kínzások, gyilkosságok, templomfosztogatások kísérik portyázásaikat. De - számunkra legalábbis - minden idők egyik helytörténeti vonatkozású mondata is Gyulaffy Lászlóhoz kötődik (Hangodi Lászlótól). Imádjuk!
"Eger várának 1552-es nagy török ostromakor a Győrnél tétovázó felmentő seregben türelmetlenkedett 87 végvári huszár parancsnokaként."
1568 után: Gyulaffy János
1600 körül: Gyulaffy György
Gyulaffy János fia. Korabeli iratokból tudható, hogy a tizenöt éves háború idején (1591-1606) György védi a várat, és ahogy nagyapjának, úgy neki sincsenek túlfizetve a katonái:
"Gyulaffy György csobánci kapitánynak a császár 1594. november 30-án kiadott rendelete értelmében hagyta jóvá Mátyás főherceg az említett 28 lovasból és 67 gyalogosból álló őrséglétszámot. Christoph Meurich (Meirich) egykori mustramester szerint azonban az uralkodó 1597-ig egyetlen alkalommal sem fizette ki a Gyulaffy által teljes létszámban tartott katonaság zsoldját, noha a kapitány több alkalommal sürgette a neki alárendelt végváriak fizetését."
1639-ben: Gyulaffy Kristóf
Ezt az időszakot zavaros birtokviszonyok és családi viszályok jellemzik. Előbb Kristóf Judit nevű lányát tagadja ki mindenből miután kiderül, hogy nem is vér szerinti lánya (a szégyenbe felesége bele is hal...), majd testvérével, Lászlóval kerül vitába amiatt, hogy az még Kristóf életében felosztaná Csobáncot (egyébként valóban egyenlő részben illeti meg őket Csobánc és a hozzá tartozó birtokok)
"1639-ben Gyulaffy Kristóf Csobánc ura... 1650-ben meghalt. László nevű fia 14 ezer arany forintért elzálogosította a teljes Csobánc várát Széchenyi György veszprémi püspöknek, holott csak a vár feléhez volt joga... Természetesen per támadt a dologból... Még 1668-ban sem ért véget az áldatlan per."
1669-től: Esterházy Pál
A magyar arisztokrata Esterházy családból származó költő, zeneszerző, hadvezér. Galántai herceg, 1681-től a Magyar Királyság nádora (a legmagasabb rendi méltóság és a legfontosabb politikai, gazdasági pozíció a király után). Részt vett a török elleni harcokban, pl. Buda visszafoglalásában és a törökök kiűzésében is.
"1669-ben szerezte meg adásvétellel 24000 forintért Esterházy Pál és még ebben az évben királyi konszenzust is nyert rá. Az eladók a Gyulaffy, Szarka, Csuzi, Csopaki, Thury és más családok. A várat és a hozzá tartozó uradalmat ettől kezdve végig az Esterházy család tagjai birtokolták."
1712 után: Esterházy örökösök
Az Esterházy család sosem lakik itt; a családi központ előbb a fraknói várban (Forchtenstein), majd a XVIII. századtól Kismartonban van, csak időszakosan látogatják meg Balaton-felvidéki birtokaikat. Ekkortól a vár már lakhatatlan, Gyulakesziben az intézői lakként működő Esterházy-kúria csak a század közepe táján épül fel, és az 1800-as évekre a Rossztemplom is rommá válik. Mindenesetre a tulajdonosok között van többek között Miklós (1714-1790), a fertődi kastély építtetője, Haydn mecénása és Pál Antal (1786-1866), a Batthyány-kormány minisztere is, de ennek a családnak a sarja - bár egy másik ágon, így a Csobáncnak nem örököse - a 2016-ban elhunyt Esterházy Péter író is.
A várat az Esterházyak a II. világháborút követő államosításig birtokolják, a hitbizomány utolsó tulajdonosa V. Esterházy Pál (1901-1989). Azt nem tudjuk, hogy a hegyoldal szőlői mikortól kerültek a helyi gazdák birtokába, de az biztos, hogy 1858-ban már a Rossztemplom földje sem az övék.
1860 körül: Kalmár József
Az ő neve szerepel egy 1858-as kataszteri térképen a Rossztemplom telkén; szőlőbirtokos, földműves.
kb. 1920-1950.: Sóstai János
Annak a Sóstai Lászlónak (ld. lentebb) a nagyapjának a testvére, akivel volt szerencsénk személyesen is találkozni. A pontos időszakot nem ismerjük, de Sóstai László mesélte, hogy János "épülte be" a templomot, azt pedig Hangodi László nyomán a Tapolczai Lapokból tudjuk (1929. január 5.), hogy a présház 1929-30 környékén kerül a rom belsejébe:
"Nem is hoztuk volna tán elő ezt a kérdést, de most halljuk a hírét, hogy a csobánci várhegy diszeli oldalán fekvő ősi kápolnából borospincét akar "fordítani" a tulajdonosa. Ez a pusztakápolna ott állt, elfelejtett szegény műemlék - minden istápolás nélkül, évszázadokik... Tisztelettel megkérdezzük: szabad-e ebből a romból borospincét csinálni? Szabad-e ezt a műemléket megsemmisíteni?"
kb. 1950-1976.: Sóstai Kálmán
Pontosabbat nem tudunk, de János után a fia, Sóstai Kálmán a terület tulajdonosa.
1976-1993.: Sóstai László és Gabriella
Sóstai László és testvére 1976-ban vásárolja meg a földet, és családi összefogással művelik is (a szomszédos telek is az övék) a kilencvenes évek elejéig. A rendszerváltás környékén már egyre kevésbé éri meg nekik a szőlővel foglalkozni, és miután a gyerekeik sem látnak benne lehetőséget, az eladás mellett döntenek.
1993-2024.: Dr. Bernárdt Géza
2024 decemberétől: Mi! : )
források:
Kovacsics József-Ila Bálint: Veszprém megye helytörténeti lexikona II. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
Veress D. Csaba: A Kál-völgy története, I. rész (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17., Veszprém, 1984)
Entz Géza-Gerő László: A Balaton környék műemlékei (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958)
Illés Mária, Gyulakeszi és Csobánc története (Gyulakeszi, 1994)
Magyar Károly: Korabeli pecsétnyomó a Budai vár területéről (1985-1986)
Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410), második rész (1407–1410)
Feiszt György: Fejezetek a Gersei Pető család történetéből (Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból, Zalai Gyűjtemény 25., Zalaegerszeg, 1986)
Zala vármegye története. Oklevéltár 2. 1364-1498 (Budapest, 1890)
Hangodi László: Csobánc vára és Gyulaffy László (Tapolca, 2001)
Dr. Iványi Béla-Dr. Sági Károly: Csobánc (A Veszprém Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalának kiadványa, 1957)
Nagy Iván: Magyarország családai (Pest, 1857)
Pálffy Géza: A pápai vár visszafoglalásának négyszáz éves emlékezete 1597-1997 (Pápa, 1997)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönjük a hozzászólást!