A templom Madonna-szobráról

A Rossztemplom sok évszázados egyházi életét és a lepusztulását is túlélte egy érdekes tárgy, egy öltöztetős Mária-szobor, amely Csobáncszögből (más néven Alsócsobáncból; a Rossztemplom e, ma már nem létező település része volt) került Diszelbe, és amely talán még ma is megvan valahol, bár ebben sajnos nem lehetünk biztosak:

"Gyulaffy László láthatta Alsócsobánc templomának fő ékességét, azt a fából faragott öltöztetős Madonna-szobrot, amit a művészettörténeti szakirodalom XVI. század eleji reneszánsz alkotásként tart számon, de megjegyzendő, hogy Diszel néhai jeles helytörténeti kutatója, Dobrovits László későgótikus, esetleg még korábbi műnek határozta meg a szobor stílusjegyei alapján. Ez a körülbelül 60 cm magas és csak csípőtől felfelé kidolgozott, szúette, arcán többrétegű életszerű, élénk kifestésű szobor az utóbbi évtizedekben a diszeli temetőkápolna belső északi falának szoborfülkéjét díszítette, legutóbb élénk rózsaszín ruhában, míg 1997 tavaszán műkincsrablók zsákmányává vált."

forrás: Hangodi László: Csobánc vára és Gyulaffy László (Tapolca, 2001)

A kegyszobrok öltöztetése Európában a gótika idején terjedhetett el. Már a XIII. századból tudunk erre példát; Luccában a körmenetek idején díszes ruhába öltöztették a székesegyház feszületét (a híres Volto Santo Európában az egyik legrégebbi, a VIII-IX. század környékéről fennmaradt faszobor). A Mária-szobrok öltözéke a középkorban finom kelmékből készített palástokból, fátylakból és értékes ékszerekből, koronákból, nyakláncokból, gyűrűkből állt, amelyek leginkább gazdag, uralkodó vagy nemesi családok adományaiból származtak.

Magyarországon a barokk korban, a török idők után vált általánossá a Madonna-szobrok öltöztetése, de már késő középkori iratokban, főleg végrendeletekben is találhatóak olyan adatok, amelyek ennek a később hagyománnyá vált szokásnak a korai megnyilvánulásai lehettek.

Az egyik első hazai emlék a templomi szobrok öltöztetéséről épp a Balaton-felvidékhez, a Gersei Pethő családhoz köthető. Gersei Pethő Miklós egykori zalai ispán második felesége, Margit 1503-ban íródott végrendeletéből kiderül, hogy pl. egy gyöngyház olvasót azért adományozott a keszthelyi Szűz Mária kolostornak, hogy az ottani Krisztus-szobor nyakába akasszák, egy fátylat pedig azért, hogy azt Szűz Mária fejére helyezzék.

"A végrendeletben még számos, egyéb, világi tárgyat hagyott a keszthelyi kolostornak, de azoknál is pontosan meghatározta, hogy mit kell tenni velük: általában eladásukat írta elő, hogy valamilyen liturgikus tárgyat vegyenek belőle, vagy valamilyen liturgikus tárggyá való átalakításukat kérte. Egy övből kazulát készíttetett, vállkendők számára két drágakőből készült pártát, aranygyűrűjét és kis násfa csatot tok (edificia) készítésére szánta, fülbevalóját el kellett adni és abból misézni. Öt kárpitot hagyott, hogy azt az oltár elé helyezzék. Ezen felül a kolostor még kapott négy lovat szekérrel, illetve az egyházi munkákra 69 forintot. Egyes szerzeteseket pénzzel külön-külön is megadományozott. Számos tárgyat, birtokot is testált a célból, hogy azt adják el, és fordítsák lelki üdvére."

forrás: Kelényi Borbála: Az öltöztetős Madonna (tanulmány, 2011)

Az öltöztetés rítusa és üzenete sokat változott az idők során. A középkori drága, díszes öltözékek azt az égi pompát, mennyei hatalmat igyekeztek kifejezni, amely a királyi ill. királynői szerepbe helyezett Krisztust és Szűz Máriát megillették. Nem utolsó sorban az adományozó vallásosságát, nagyvonalúságát és gazdagságát is szemléltették.

Aztán a későbbi, főként néprajzi források rámutatnak, hogy a Mária- (és olykor Jézus-) szobrok öltöztetését a falusi, népi vallásos közösségek is magukévá tették. Ennek eredete feltehetően szintén a Nyugat-Dunántúlhoz kötődik; az Esterházy-birtokokon volt szokás ugyanis a kegyszobrok öltöztetése. Ezekben az időkben, a XVIII. századtól a ruhákat már jellemzően a helyi asszonyok varrták használt menyasszonyi, egyházi vagy egyéb ruhákból, vagy erre a célra szánt anyagokból. Az öltözékek - amelyeken gyakran a helyi népviselet stílusjegyei is megjelentek - ekkor már inkább Mária emberarcúságát sugallták, akivel sajátos, személyes kapcsolata lehet a híveknek, miközben pl. Nógrádban több helyen is menyasszonyként öltöztették fel a templom Mária-szobrát, Jézus égi jegyeseként ábrázolva őt.

Általában az ünnepekhez, különböző liturgiákhoz más-más viseletbe bújtatták a szobrokat az arra kiválasztott nők. Andocson például:

"Az úgynevezett  nagy és kis ünnepeken használt ruhák anyag szerint voltak csoportosítva. Az öltöztetést 14–16 éves lányok végezték a századfordulótól az 1930-as évekig. Amikor a legutolsó Mária-öltöztető lány férjhez ment, a szentélyt rózsaszirmokkal díszítették fel és a szobrot tiszta fehérbe öltöztették, ezután pedig egy megözvegyült asszony végezte a teendőket."

forrás: Kelényi Borbála: Az öltöztetős Madonna (tanulmány, 2011)

Andocson még ma is él a hagyomány. A több mint ötszáz éves Mária-szobrot kéthetente öltöztetik a liturgiának megfelelően. Van miből válogatni; a búcsújáróhelyre itthonról és külföldről, Kínától Venezueláig rengeteg öltözék érkezik adományként, így jelenleg majd négyszáz darabból áll a gyűjtemény.

forrás: Hangodi László: Csobánc vára és Gyulaffy László (Tapolca, 2001)

Mint kiderült, a csobánci Madonnát is öltöztették még a XX. század végén is, és az andocsihoz hasonlóan Diszelen talán még ma is öltöztetnék, ha megvolna.