Szemelvények a XX. századból

A Rossztemplom a XX. század nagy részében a Sóstai családé volt. Közülük az utolsó tulajdonossal, Sóstai Lászlóval sikerült is találkoznunk.

A beszélgetésünkből kiderült, hogy László előtt előbb a nagyapja testvéréé, Sóstai Jánosé, majd annak fiáé, Kálmáné volt a terület. Tőle László édesapja vette meg, így került végül Lászlóhoz. A présházat és az előtte lévő ciszternát - ahogy László mondja - János "épülte be" a templomrom belsejébe. László úgy emlékszik vissza, hogy fiatal korában úgy emlegették, hogy a présház már vagy hatvan éve megvolt, vagyis valamikor a XX. század elején épülhetett.*

forrás: Sóstai László

A II. világháború után a téeszesítéskor - mivel meg volt szabva, hogy kinek mennyi szőlője lehet - a telek felső részét a kápolnával együtt elvették. László apja viszont utánajárt a dolognak, és kiderült, hogy jogtalan volt a telekrész kisajátítása, így végül újra a Sóstaiaké lett az egész terület.

A földet a 90-es évek elejéig, a telek eladásáig művelték. Összesen 1400 négyszögölt birtokolt a család; Lászlóé volt a rom telke, a nővéréé pedig a "vágó" (a Rossztemplom melletti út alatti terület); utóbbi volt a közösen használt birtoknak az "alja", a másik, nagyobbik darab a "föle".

Többféle szőlőt is termesztettek itt, pl. rizlinget és nohát (Noah). A ciszternában mindig volt elég esővíz ahhoz, hogy permetezni tudjanak, pedig volt, hogy László egymaga 600 liter vizet permetezett el a területen. Kézi permetezővel dolgoztak, nem volt nekik motoros, mert az "csak a kordonos [huzalos támrendszerű] szőlőbe jó", és az övék hagyományos, karós ültetvény volt.

Szüretkor általában a többi szőlősgazdával összefogva dolgoztak, és besegítettek egymásnak a munkába. Egy idő után nem dolgozták fel az összes szőlőt; a must nagy részét Tapolcán, a "Borforgalmi" vette át. Később a leszüretelt szőlőt - már préselés nélkül - Rizapusztára adták le. Aztán ahogy a gyerekek felnőttek, ők már nem akarták gondozni a szőlőt; többet kerestek a szakmájukban dolgozva, mint a szőlőben, így az öregekre maradt minden. Végül ezért adták el.

Az új, budapesti tulajdonos 1993. őszén már a rom miatt vásárolta meg a telket. Bár egy-két évig még műveltette a szőlőt a helyiekkel, de aztán felhagyott azzal is, így a szőlő lassan teljesen tönkrement. A Rossztemplom megmentését a falak állagmegóvásával, kipótlásával és a vaskapu beépítésével kezdte. Későbbi terve, a hajó lefedése a műemlékvédelemmel folytatott vitái miatt nem valósult meg, így 1995 óta - egy régészeti kutatást kivéve - gyakorlatilag nem történt semmi a rommal.

A magunk részéről mi is a legkevésbé szőlőként tekintünk a területre, számunkra is sokkal fontosabb a hely történeti, kulturális értéke és annak ápolása. Reméljük, nagyobb sikerrel járunk az elődünknél...

*Hangodi László Csobánc vára és Gyulaffy László című könyvében (Tapolca, 2001) idéz egy cikket a Tapolczai Lapok 1929. január 5-i számából Borospince lesz a Gyulaffiak ősi kápolnájából címmel. Ebben többek között a rom megmentéséért, a pince megépítése ellen szólalnak fel, vagyis Sóstai János valamikor 1929-30 tájékán építhette be a templomot.