Egy műemlékvédelmi pályázaton elnyert összegből az ezredforduló környékén a rom régészeti kutatását és helyreállítását (a hajó lefedését) tervezte az akkori tulajdonos. A tervekből végül semmi nem lett, de a feltárás 2000-ben megtörtént, melynek eredményeit Koppány András kutatási dokumentációjából ismerhetjük.
A három napos helyszíni szondázás során egy a keleti oromfaltól egészen a szentélyen kívülig tartó árkot, és az északi hajófal küldő oldalán három kutató blokkot (gödröt) ástak ki; egyet-egyet a fal sarkainál, egyet pedig a hajófal nyugati harmadánál (ott, ahol egy visszabontott támpillér maradványait sejthették; ez a támpillér szerepel Koppány Tibor egyik vázlatán is...).
Az a falak korábbi vizsgálatából már tudható volt, hogy a félköríves szentély későbbi, másodlagos hozzáépítés, de az csak a szentélyben ásott kutatóárokból derült ki, hogy a templomnak korábban nyolcszög záródású szentélye lehetett; a jelenlegi fal belső oldalán ugyanis hiányos, roncsolt állapotban ugyan, de egyértelműen erre utaló falmaradványok kerültek elő. Koppány András szerint a régebbi, visszabontott falak középkoriak, míg a ma is látható szentély koraújkori (ennél pontosabb kormeghatározást sajnos nem kapunk a tanulmányból).
Az északi oldalon, a szentély felől ásott blokkban a jelenlegi támpillér csonkja alatt-mellett egy korábbi támpillér visszabontott maradványaira bukkantak. A régebbi a hajófallal, az újabb a szentély falával épült egybe.
A második kutató blokkban a felszínhez nagyon közel meg is találták egy másik, szintén középkorinak vélt támpillér alapját. Ebből, valamint abból, hogy a támpillér mellett a falban felfutó repedést észleltek, adódik a feltételezés, hogy a hajó eredetileg rövidebb volt, amit később - de lehet, hogy még mindig a középkorban - növeltek meg a ma is látható méretűre. (A fal nyugati sarkán ásott, harmadik gödör nem szolgált semmilyen meglepetéssel.) A feltárásokból az is kiderült, hogy a falak kb. 30-40 cm mélyen nyúlnak le a talajba.
Koppány Andrásék falkutatást is végeztek. A szentély déli oldala felé eső ablak könyökvonalát még megtalálták, ez ma is látható, de a keleti ablaknak (amely Rómer Flóris vázlatán még szerepel) már nincs nyoma. A szentély fala és a hajó falai helyi bazaltból épültek, a boltozat és a két oromfal jórészt fehér mészkőből áll. A szentélyt a hajóval összekötő, később befalazott diadalívet kő-tégla vegyes falazatból építették, a vizsgálatok szerint utólagosan.
A hajófalak lábazatként kiugró, kb. 120 cm magas alsó szakasza középkori lehet, de a falkutatás szerint a felső részek azóta többszörösen át lettek építve (erre utal, hogy mindkét hosszanti falban több falegyent is megfigyeltek - ezek a későbbi korokban visszaépített részek elváló lenyomatai). Sőt egyes falszakaszok bizonyosan legfeljebb másfél századosak, hiszen pl. a déli oldalon Rómer által még leírt két ablaknak ma már nincs semmi nyoma.
Összességében a tanulmány szerint a Rossztemplom jelenlegi formájában tehát nagyrészt koraújkori, amely még romjaiban is őrzi az elmúlt évszázadok változásait: a lábazati falak a templom legkorábbi időszakát, a szentély maradványai a korai újkort, a felsőbb falszakaszok a későbbi századokat idézik, míg a hajóba épített, ma már szintén romos kis présház a múlt századról, az eredeti szerepét rég elvesztett építmény sajátságos újrahasznosításáról mesél.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönjük a hozzászólást!