Csobánc tanösvény

A Csobánc tanösvény mentén valamikor 2023-2024 fordulóján tájékoztató táblákat helyeztek el. A Rossztemplom előtt is van egy, mellé pad is került. A táblán az alábbi szöveg olvasható:

"Rossztemplom" - így ismerik és emlegetik a csobánci vár árnyékában a hegyoldali romot, amely egy jeles múltra visszatekintő és becses történeti emléke a hegynek. Valóban hajdani templom, még ha ajtónyílásán át betekintve szőlőhegyi présházi hangulatot is kelt a látogatóban. A templomrom környezete az őskor ideje óta lakott hely. Az első megtelepülők a középső bronzkori mészbetétes kerámia kultúrájának népéhez tartoztak, akiket a késő bronzkori urnamezős kultúra népe váltott. Tárgyi leleteik, feltárt temetkezéseik, több közeli és távolabbi múzeum gyűjteményében is fellelhetők (Tapolca, Keszthely, Veszprém). A legkorábbi itteni kutatások Rómer Flóris bencés rendi szerzetes-tanár, régész, művészettörténész nevéhez fűződnek, aki 1861-ben járt ezen a helyen.

Az egyhajós, keletelt középkori templom keletkezését a történeti-régészeti szakirodalom a 13. századra teszi. Eredetileg az itt kialakult Csobáncszög falu egyháza volt, körötte temető húzódott. A 15. század első éveiben a település első ismert földesura egy Gál nevű nemes. Tőle a Gersei Pethő család birtokába került, majd a század végén már a csobánci várúri család, a Rátót nembeli Gyulaffyak voltak az urai egészen 1669-ig.

A törökellenes végvári harcok korában a vár oltalmazó közelségében lévő falu komolyabb fejlődést ért meg és oppidum, azaz mezővárosi rangra emelkedett. Az egyutcás Alsócsobánc mezővárost védművekkel vették körbe, amelyen két megerősített kapu, a "Keszi kapu" és a "Diszeli kapu" biztosította a bejárást. Lakói zömében a várőrségben fegyveres szolgálatot ellátó végvári katonák családjai voltak. A lakosság többsége szőlő- és bortermeléssel foglalkozott. Ez magasabb életszínvonalat nyújtott az itt élőknek és ezzel függ össze, hogy a korabeli írott források ragyogó, fényes Alsócsobáncként is emlegették. Amikor 1669-ben Csobánc vára és váruradalma az Esterházy család tulajdonába került, a hercegi birtokirányítás gazdálkodási központja is itt a falakon belül működött.

A "Rossztemplom" aztán e mezővároska egyházaként szolgálta tovább az itt élőket. Védőszentje feltehetőleg Szűz Mária lehetett, mivel egykori berendezésének fő ékessége egy 1500 táján készült öltöztetős, fából faragott reneszánsz Mária szobor volt. E szobor valamikor a 19. század folyamán lekerült Diszelbe, ahol a faluszéli temetőkápolnában folytatódott az utóélete az 1990-es évek végéig, amikor műkincsrablók zsákmányává vált. A "Rossztemplom" körüli hajdani temetőben évszázadokon keresztül temetkezett Csobáncszög, majd Alsócsobánc népe, amely temetőnek ma már semmi felszíni nyoma nincs, éppen úgy, mint a valamikori lakóházaknak. Helyükön ma már szépen művelt és pusztulófélben lévő kordonos szőlők sorakoznak.

A többször tatarozott templom átvészelte a török idők és a kuruc kor csobánci hadieseményeinek viszontagságait. 1784-ben még biztosan használták, de aztán az 1800-as évek első felére elárvult rommá vált. 1843-ban a romokat kirándulói minőségben felkereste Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály, akik látogatásuk emlékét a vakolatba vésett neveikkel örökítették meg, s amely még 1909-ben is látható volt. Az egykor jeles mezővároska csillaga is leáldozott, lakóinak zöme a 18. század közepén leköltözött Diszelbe. Amikor 1861. augusztus 11-én itt járt Rómer Flóris, akkor már csak összesen tíz lakott házat talált. Feljegyezte továbbá, hogy a templomtól 500 lépésnyi távolságra egy a leírása szerint jellegzetes barokk képoszlop állt, rajta három üres képfülkével. Ám e szakrális emlék ekkor már omladozófélben volt, s mára a helyét sem ismerjük. 

A lassan de biztosan pusztuló templomrom hajójába 1928-ban a terület akkori tulajdonosa présházat épített. Fordulópontot az hozott az épület sorsában, amikor 1995 nyarán állagmegóvási és részleges helyreállítási munkákat végeztek a falakon. A 2000-es évek elején folytatott kisebb régészeti kutatás pedig igazolta, hogy a ma látható félköríves szentélyzáródása a 18. századi barokk építkezések emléke, alatta pedig előkerültek a sokszögzáródású 15. századi gótikus szentély alapfalai.

Hangodi László történész-főmuzeológus (Tapolca)